Október 15-én a Renault nemcsak a Dacia Spring elektromos autó modellt mutatta be. Az egyéb újdonság között ott volt az eVision tanulmányt is, amely a jövő Renault elektromos autó modellek formavilágát vetíti előre.
A ’80-as évektől az összes európai gyártó számára (akár bevallották, akár nem) az aktuális Volkswagen Golf lett az etalon az alsó-középkategóriás modellek tervezésekor. A most megjelent Renault eVision tanulmány pedig azt mutatja, hogy a Mégane leváltására szánt elektromos autót szinte kimondva a Volkswagen ID.3 ellenfelének szánja a francia gyártó.
Bár a Renault eVision méretei (4,2 m hosszú, 1,8 m széles és 1,5 m magas) és arányai inkább a Captur-hoz állnak közelebb a Renault kínálatában, mégis a Mégane helykínálatát tudja nyújtani. Ez pedig nem a számokkal való játék. Az elektromos hajtáslánc sokkal kisebb hely igénye és a motor+váltó hiánya miatti rövidebb orr lehetőséget ad arra, hogy egy kisebb hosszúságú autóba is megfelelő utaskényelem legyen.
A francia gyártó eddig is azt a vonalat követte, hogy a bemutatott koncepció autói nem valamiféle távoli jövőben talán létező futurisztikus járművek, hanem a közeljövő megvalósuló terveit mutató prototípusok. Így volt ez a Dacia Spring esetében is és most a tájékoztatóból kiderült, hogy a Renault eVision egy gyártás-közeli állapotot bemutató modell. Tehát a jövő Mégan modelljei pár apró eltéréssel (pl.: hatalmas felni, speciális LED világítás) ezt a design vonalat fogják követni.
Műszaki tartalmáról annyit árultak el, hogy a kicsivel másfél tonna felett elektromos autó motorja (vagy motorjai) 218 lóerőt visz(nek) a kerekekre és 400 V-os a rendszerfeszültség. Az akkumulátor tekintetében 60 kWh-s teljesítményt jeleztek és maximum 130 kW-os töltési lehetőséget.
A Renault eVision kialakítása, arculata és műszaki tartalma egy olyan 5 ajtós középkategóriás elektromos autó modellt jeleznek, amely Mégane utódjaként (megfelelő árazással) a VW ID3 ellenfele lehet.
Szerző: GMZ | Forrás: Renault Group